Budapest területe, főleg a III. kerület bővelkedik római romokban. Aquincum polgárvárosa, a Katonavárosi és a Polgárvárosi Amfiteátrum valamint fürdő jelentős Aquincumi együttest alkot. Érdemes mindet végigjárni. A Gellért-hegyi oppidumból leköltöző eraviszkuszok és római telepesek alapították…
Erős tengeri flottájának köszönhetően Pisa sokáig meg tudta őrizni hatalmát a Földközi-tenger nyugati medencéje fölött. A kereskedelemből származó haszon teremtette meg a feltételeit annak…
Pompeii házainak nagy része Krisztus után 62-ben egy földrengés következtében összedőlt. De ez csak előjátéka volt annak a tragikus napnak, amikor 79-ben a Vezúv 6 méter vastag hamuréteggel borította be a várost…
Aquincum két amfiteátruma közül a kisebbik, az un. polgárvárosi amfiteátrum a város északi falán kívül helyezkedik el. A 2. század közepén már mûködõ építményt a 3. század folyamán többször felújították. Szerkezete alapján a szinte köralaprajzú…
Az 1277 méteres magasságával a Vezúv, mint vulkán, nem is olyan magas. Páratlan szépségével csak azért nyűgözi le az embert, mert önálló hegyként emelkedik ki a síkságból, nem pedig egy hegylánc részeként…
A reggeli után egyből el is indultunk a Port Aventura élményparkba. Útközben kifogtunk egy alaposnál is alaposabb busz átvizsgálást, ráadásul mi voltunk nekik az elsők aznap, úgyhogy még a sofőr alsógatyáját is megnézték, hogy az idegenvezetőnk szavait idézzem…
Pompeii romokban fekvő ókori római város Nápoly közelében, Campania olasz tartományban. Az ókori várost a Vezúv kitörése döntötte romba 79-ben. A vulkánkitörés több méter hamuval borította a várost és 1600 év telt el a véletlen újrafelfedezéséig…
Délnyugat - Dublin. A katedrálist Dublin ír-viking királya, Selyemszakállú Sitric és Dublin első püspöke, Dunan alapította. John Cumin angol-normann érsek átépítette 1186-ban. Ma az anglikán ír egyház dublini és…
A Postojnai cseppkőbarlang már több mint 200 éve vonzza a látogatókat a világ minden részéről. A barlang eddig felderített járatainak hossza összesen 21 km, ami azt jelenti, hogy a Postojnai cseppkőbarlang Európa legnagyobb és leglátogatottabb…
Egy hónapig be volt zárva a Nyugati pu (2021 július) és Újpesten is megálltak a nemzetközi expresszek, ezt kihasználva elmentem 2 napra Pozsonyba. Azt eddig is tudtam (és láttam is), hogy a szlovákok alaposan elhúztak mellettünk, de az alábbit még én sem tudtam:…
Ez volt az egyik elsődleges úti célunk, ami miatt Lengyelországba jöttünk. A homokkő képződmények egyébként egészen a cseh-német határtól (Szász-Svájc - Cseh Svájc) egészen eddig terjed, kisebb megszakításokkal. Ezen a részen is vannak olyan szabadon látogatható…
Sziasztok, Gábor vagyok! Miután az idő nagyon jó volt (kissé borult és kb. 28-30 fok az itthoni 40 helyett), úgy döntöttünk, hogy ekkor megyünk tutajozni a Dunajecre az út alatt, egyébként végig sütötte volna a fejünket a nap (ami azért…
2018. 06. 02-án ismét elutaztam az Alfatours-sal egy egynapos túrára. Ismét meg kellett állapítanom, hogy ezeket az egynapos túrákat nem szabad egyedileg megszervezni (nem azért mert nem tudnám!), mivel ebből az összegből (kb. 10.000.-Ft/fő) nem lehet megjárni a helyeket…
Brno leglényegesebb műemléke az a templom. A Petrov dombon található és e miatt gyakorlatilag az egész városból látható, tehát egy jó tájékozódási pont. Mi a vasútállomás felől a szálloda felé menet néztük meg, szó szerint útba esett. Több felől is meg lehet közelíteni…
Sziasztok, Gábor vagyok! Mostanában elég sokszor jártam erre (a családdal), mivel közel van Bp-hez, így akár egy rövidebb, délelőtti sétára is jó. Sokan inkább a Holdvilág árokba mennek, mivel azt ismerik, pedig ez nincs messze tőle (kb. 7 km)…
A szurdok, amelyet a Radovna folyó vájt ki, Gorje közvetlen szomszédságában fekszik, körülbelül 5 km-re észak-nyugatra Bledtől. 1891-ben fedezte fel Jakob Žumer, Gorje polgármestere és Benedikt Lergetporer térképész és fotós. Természetes formájában…
A pulai ellipszis alakú amfiteátrum a ma is létező 6 (!) legnagyobb római amfiteátrumok közé tartozik. Eredetileg Claudius császár építtetett ide egy kis arénát, majd ezt Vespasianus császár, Krisztus után 79-ben megnagyobbíttatta, hogy gladiátorjátékokat…
Sziasztok, Gábor vagyok! Végre új anyaggal tudok jelentkezni. A múlt hetet Krakkóban és környékén töltöttük a nejemmel és végre jó időnk volt majdnem végig. Krakkót alaposan szét kell darabolnom, mert szinte minden épülete (a belvárosban)…
Gyönyörű vízitúra a nádasokban. Csónakkal átvisznek, majd gyalogtúra a kiépített stégeken. Csodálatos. A Vízi Sétány Poroszló mellett a tó belső területén a partvonaltól mintegy 500m-re található. A viz fölött cölöpökre épített 1500m hosszú pallóúton…
Dublin - a főváros. A Szentháromságról elnevezett egyetemet I. Erzsébet királynő alapította egy Ágoston-rendi kolostor helyén (1592). Az eredetileg protestáns egyetemre csak 1970 óta járnak katolikusok. Híres diákjai közt volt Oliver Goldsmith…
A Nemzeti Múzeumot (ír régészeti és történelmi múzeumot) Sir Thomas Deane tervezte 1880-ban. Kupolás körtemplomát márványoszlopok és mozaikpadló díszíti. A múzeum impozáns bejárata a berlini Altes Museum mintájára készült. A földszinten van a kincstár…
Dublin - a főváros. Észak - Dublin. A Parnell tér északi végén van egy kis csendes park, melyet az ír szabadság ügyéért elesetteknek szenteltek. Az Emlékezés Kertje az a hely, ahol az 1916-os húsvéti felkelés vezetőit a Kilmainham börtönben…